Ezt a könyvet többek biztatására kezdtem el írni. Először az Országos Református Nőszövetség elnöke kért arra, hogy adjam közre életrajzomat, majd egy konferenciai előadás ösztönzött, amely arról szólt, hogy van-e még nekünk, öregeknek is valami feladatunk. Az előadó kiemelte: fontos lenne, hogy az 1940-es évek ébredésének eseményeit azok írnák meg, akik azt át is élték. Ugyanerre buzdítottak gyermekeim is. Sajnos, már 82 évesen, többféle betegséggel küszködve kezdtem el az írást. Isten szava erősített meg erre a feladatra. Ezt az igét az 1 Krónikák 22.-ik és 29.-ik fejezetéből kaptam. Dávid király nem kapott engedélyt az Úrtól, hogy templomot építsen, de minden anyagot összegyűjtött hozzá. Ezt adja át Salamonnak, hogy legyen miből felépítenie Isten házát. Hosszú életem során sok áldást, kegyelmet és ajándékot nyertem én is Istentől. Legyen ez a könyv egy kicsi raktára ezeknek a kincseknek, hogy az elkövetkezendő nemzedék is építhesse belőle Isten országát saját, családja, egyháza és népünk életében. Hiszem, hogy minden jó és szép, ami életemben történt, a megpróbáltatásokkal együtt, Isten ajándéka lesz mindazok számára, akik olvassák ezeket a sorokat. így hát „Isten nevében kezdem el" az írást, úgy ahogyan elemista koromban minden füzetünk első lapjára felírtuk ezt a mondatot. Könyvemet nem hagyományos módon, évszám szerint írom. Inkább azt akarom érzékeltetni, hogy arra az életre és szolgálatra, amire Isten elhívott, mennyi kinccsel és ajándékkal ruházott fel. Életemért egyedül Neki adhatok dicsőséget.