Sasszárnyakon
Sasszárnyakon

Sasszárnyakon [Antikvár könyv]

 
0,0 (0 szavazat)

500 Ft


Végleg elfogyott
Ezt a könyvet örömmel adjuk közre, azzal a reménységgel, hogy izgalmas, eseményekben gazdag történetei megörvendeztetik az olvasót. A Sasszárnyakon c. kisregény főhőse egy tehetséges, de hátrányos helyzetű erdélyi fiú, akinek küzdőképessége, szorgalma, hite, nemes lelkülete, elért eredménye megmutatja, hogy ma is, mint minden korban, van értelme a hűségnek, becsületességnek. A másik két novella (Gyilkos méhek, Az elhagyott "kukukk" akna) is arról vall, hogy az Isten szeretet, oltalom és menedék azoknak, akik hisznek Benne.

Zsóka néni Fehérke c. kisregénye, amely az 1980-as években megjelent, sok családban felnőttek és gyermekek kedvence lett. Fehérke egy kicsi bárány, nagy nyáj tagja, ahol a bárányok emberi tulajdonságokat személyesítenek meg. Az én utam c. írása pedig 2000-ben került az olvasók kezébe. Egy állami gondozott kislány viszontagságait mutatja be, és azt, hogy hogyan oldódik meg az élete Isten gondoskodásában.
Kiadó: Pasaréti Református Egyházközség
Állapot: Alig használt
Méretek: 145 x 206 x 4 mm
Súly: 0,093kg
Kötés: Füzetkapcsolt
Oldalszám: 64
Nyelv: magyar

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

A termék értékeléséhez be kell lépni fiókodba.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!