Egyvalamit nem lehet sem eltemetni, sem elégetni. Egyvalami megmarad: az agapé. Azt sem eltemetni, sem elégetni nem lehet, mert az dimenzió, sőt, maga az Isten.
Ez az elveszett paradicsom: az ötödik dimenzió. Mert egyszer volt, de elvesztettük. Ezt keressük ebben a könyvecskében, , ez után kiáltunk, ebben nyögdelünk, ebben dadogunk, mert ez összeköt.
Drága Atyánk!
Láthatatlan kezeddel nagy kérdőjelet rajzoltál elénk: hogyan viseljük sorsunkat: púpként vagy keresztként? Uram, adj erőt a mosolyok és a gúnyolódás közepett, a kérdőjelek, a problémák között, a púpok alatt!
Uram, szárnyakra van szükségünk, és tudjuk, nekünk már nem nőnek szárnyaink: a keresztünket alakítod azokká, és kiderül, mégis lehet repülni a terhek alatt, terhek között - mégis.
Uram, add, hogy egyre mélyebben hatoljunk be az új dimenzió, a szeretet mélységeibe, amelynek közepén ott van a kereszt. Érthetetlen, titokzatos, de érezzük: azon egyesült a szenvedés és a szeretet; hogy az egész világ szenvedve szeret, és szeretve szenved, és csak az él, aki szenvedni és szeretni tud...