Leírás
„Azért vagyok keresztény, mert Jézus, Isten fia meghalt értem, és már nem félek a haláltól. Ő bennem él, eggyé forrott az életemmel, és boldog vagyok.”
Ez a könyv a világ egyik leghíresebb angol „rock”-énekesének mindenkihez, de elsősorban fiataloknak szóló keresztény tanúságtétele Jézus Krisztusról és a Benne, Vele és Általa élt életről.
Ha ezt a mondatot a könyv elolvasása előtt valaki elmondja nekünk, azt hiszem, a többségünk hajlamos azt gondolni: na, itt van megint egy sztár, akit a reklám a semmiből bálvánnyá pumpált, és aki – miután színpadi vonaglásaival, fényeffektusokkal, színes füstfelhőkkel és alantas ösztönöket felkorbácsoló üvöltözésével mérhetetlen dollárhegyeket harácsolt össze – népszerűsége csúcsán kegyesen kijelenti, hogy „azért” lehet, hogy „a kereszténységben is van valami”. Köszönjük, láttunk már ilyet; nem kérünk belőle. – És fanyalogva belelapoz a könyvbe.
Aki eddig eljutott, annak nyert ügye van: élete egyik legszebb . valamiféle testet-lelket tisztító zuhanyhoz hasonló – könyvélménye előtt áll. Három-négy oldal után rá fog döbbenni, hogy ezt az írást, mint mondani szokás, nem lehet letenni. Belepillanthat egy lélekbe, egy sorsba, amelybe egy titokzatos pillanatban belépett az Isten és mindenestül felforgatta eddigi értékrendjét. Van-e ennél megrendítőbb látvány? Mint tudjuk, hasonló a mennyek országa a kincshez, amit a szántóföldön rejtettek el; s ha valaki megtalálja, minden vagyonát áruba bocsátja, hogy azt a földdarabot megszerezhesse magának. Ez Cliff Richard életének summája.
Nem szükséges a huszonöt gyermekkórházat fenntartó vagy támogató, az evangéliumi témákat feldolgozó „gospel-rock” stílust megalkotó, 1987-es, eseményszámba menő budapesti fellépése óta a magyar közönség ismerősének számító zeneszerző-énekes személyi adatainak részletezése: a fordító előszavában mindez megtalálható. Szellemi-lelki étvágygerjesztőül kóstoljunk bele inkább néhány – mindig az evangéliumokból, meg az Új- és Ószövetségi Szentírás egyéb könyveiből vett részletekhez fűzött – gondolatába, amelyek mindig azon a sajátságos hangon szólalnak meg, ahogyan – a friss, kenetesség nélküli és olykor fiatalosan hetyke megfogalmazás ellenére – csak az újra meg újra átelmélkedett, saját lelkükké és testükké asszimilált igazságok birtokosai képesek megszólalni.