Mindenről lehet gondolkodni. Nem azt írom, hogy okoskodni, hanem gondolkodni. Mert a gondolkodás az gond. Lehet, hogy édes, lehet, hogy terhes, de gond.
Nos, gondtalanul is lehet élni, csak akkor hamar kiürülünk.
Szommer Hajnalka írásai egytől egyig terhesek. Bár könnyednek mutatják magukat, de mégsem lehet tőlük könnyen szabadulni. Könnyedek, mert ért az íráshoz. De foglyul ejtenek, mert váratlanul csapnak le az elme óvatlanul szelíd pillanatát kihasználva. Olyanok, mint az esti sétán hozzánk szegődő kóbor eb, akit először meggondolatlanul, hirtelen felindulásból megsimogatunk, aztán már az út végén döbbenünk rá, hogy van egy kutyánk örökre. Ha el is kergetjük, akkor is ott lesz már reggel a kapunkban.
Ez a helyzet ezekkel az írásokkal is. Ha nem vigyázunk, ha csak egyszer is megsimogatjuk elomló gondolataink között a mesterien eldugott szándékot, nem fog elereszteni. De hagyjuk csak, mert ennek így kell történnie! Sose bánjuk!
Ezekben az írásokban megbotránkoztató csodák is történnek. Falevelek leskelődnek, meglovasul az ősz... Az is jó bennük, hogy lelassítanak, így aztán az igazán fontosakról gondolkodhatunk. Észrevesszük, hogy az apróságok mennyire életbe vágó dolgok. Például a hangyák figyelése.
És ott van Isten is. Éppen a hangyák után. Mit lehet vele kezdeni? Hiszen róla gondolkodni nagyon nehéz, ugyan ki tudná az ő gondját felvenni?! Ezért sokkal inkább belőle kell gondolkodni, mert ahhoz kap az ember erőt. Az intellektus hamis jószág, odaadja magát mindenhez. Kell neki egy pásztor, aki úgy tudja terelgetni, hogy attól megnyugszik.
Hát valami ilyesmit művel Szommer Hajnalka mindegyik írása.
Háló Gyula