Nem található ilyen termék.
C. S. Lewis 1898-ban született Belfastban, szülei – Albert és Flora – szenvedélyes olvasók voltak. Clive Staples-ként anyakönyvezték, ám háromévesen kijelentette, hogy az ő valódi neve Jack, s innentől kezdve mindenki így is hívta. Édesanyjuk 1908-as halálát követően Jacket és bátyját, Warrent egy Wynyard nevű bentlakásos iskolába küldték, majd Lewis a gimnáziumot a Malvem College-ban végezte. Írként nem volt köteles szolgálni a hadseregben, ő mégis részt vett az első világháborúban.Négy év tanulás után Lewis három kitűnő minősítésű diplomát szerzett Oxfordban: görög és latin irodalomból, antik filozófiából, valamint angol nyelvből és irodalomból. Ezek után óraadói állást vállalt, miközben beadta jelentkezését egy egyetemi tanári pályázatra is. Sokadszori próbálkozás után végül elnyert egy ösztöndíjat, mellyel – 1925 októberétől – angolt taníthatott az oxfordi Magdalen College-ban. Jack megtérését hosszas „küzdelem” előzte meg, és mindig azt állította, hogy nem érzelmi alapon, hanem a logika és az észszerűség hangját követve döntött így. Ebbe az irányba most is a könyvek és néhány közeli barátja hatására indult el, és megtérését a The Pilgrim’s Regress (A zarándok visszaútja – utalás Bunyan könyvére) című könyvében – allegorikus formában – beszéli el. Lewis ezek után kezdett el a tanítás mellett keresztény (hitvédelmi) könyveket is írni.A második világháború alatt Jack sem akart kimaradni az összefogásból, ezért csatlakozott a nemzetőrséghez, és 1941 és 1944 között a BBC-n tartott egy kereszténységről szóló rádiós előadássorozatot is. Ennek írott változatát Keresztény vagyok! címmel gyűjtötte össze. Oxford után 1954-ben Cambridge-ben kapott állást, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig dolgozott.C. S. Lewis felesége, Joy Gresham halála után három évvel, 1963. november 22-én hunyt el. Lewist máig a 20. század egyik legmeghatározóbb keresztény gondolkodójaként tartják számon, legfontosabb műveinek – hitvédelmi írásain túl – a Narnia krónikái című sorozat, a Csűrcsavar levelei, illetve a Kozmikus trilógia tekinthetők.
Mere Christianity C.S. Lewis (Író)
The Beloved Classic on Christian Belief
Jelenleg nem kapható
Ezt a terméket hozzáadtuk a kosarához.
Kosarának összértéke:
Megrendelés Vásárlás folytatása
Keresztény vagyok C.S. Lewis (Író)
A kereszténység lényege - ahogy C.S. Lewis látja
Végleg elfogyott
Miracles - Do they really happen? C.S. Lewis (Író)
Do they really happen?
Surprised by Joy C.S. Lewis (Író)
Lewis was for many years an atheist, and in Surprised by Joy he vividly describes the spiritual quest which eventually convinced him of the truth and reality of the Christian faith.
Igény szerint beszerezhető
A nagy válás - Egy álom C.S. Lewis (Író)
C. S. Lewis képzelet és tapasztalat szőtte allegorikus mese-regénye
A fájdalom C.S. Lewis (Író)
A kereszténység válasza a fájdalom dilemmájára
Csodák C.S. Lewis (Író)
Hihetnek-e értelmes emberek a csodákban?
A Hajnalvándor útja C.S. Lewis (Író)
Narnia krónikái 5.
A szeretet négy arca C.S. Lewis (Író)
Caspian herceg C.S. Lewis (Író)
Narnia krónikái 4.
Az ezüsttrón C.S. Lewis (Író)
Narnia Krónikái 6.
A végső ütközet C.S. Lewis (Író)
Narnia Krónikái 7.
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény C.S. Lewis (Író)
Narnia Krónikái 2.
A bánatról C.S. Lewis (Író)
C.S. Lewis gyásznaplója
Esszék a kereszténységről C.S. Lewis (Író)
Írások az individualizmusról és kollektivizmusról, a jó és rossz életről, az ember jelleméről, a mentegetőzésről és megbocsátásról, valamint az ima hatékonyságáról.
A ló és kis gazdája C.S. Lewis (Író)
Narnia Krónikái 3.
A varázsló unokaöccse C.S. Lewis (Író)
Narnia Krónikái 1.
Csűrcsavar levelei C.S. Lewis (Író)
Míg arcunk nem lesz C.S. Lewis (Író)
Az emberiség felszámolása C.S. Lewis (Író)
Az öröm vonzásában C.S. Lewis (Író)
A zsoltárokról C.S. Lewis (Író)