Fiókom

Ungár Aladár

Budapesten született zsidó családban, édesanyját tíz éves korában elvesztette. Otthon és később a testvérek körében Andinak szólították. Iskolaévei nagyon nyugtalanok voltak, nem akart tanulni. Belevetette magát minden élvezetbe, szórakozásba.
Az Üdvhadsereg akkori budapesti vezetője beszélt neki az Üdvözítőről, aki a zsidók közül származott. Elfogadta a názáreti Jézust személyes Megváltójaként, új életet kezdett, és nagy érdeklődést mutatott Isten Szava iránt. Önképzéssel a szolgálat mellett szinte éjjel-nappal tanult. A Biblia mélyebb megismerése érdekében nem sajnált sem időt, sem fáradtságot. Jól beszélt németül, és Berliner Hugó, krisztushitre jutott zsidó mérnök tanácsára megtanult angolul is. Az 1937-ben hazánkban járó skót James Stewart – a labdarúgó evangélista – tolmácsa volt.
Néhány évig az Üdvhadseregnél szolgált, és egyik tiszttársát Emma Krollt (Emmchen) vette feleségül.
A Testvérgyülekezetekhez csatlakozott, de sok felekezetközi szolgálatot is végzett, aktív volt a zsidómisszióban. A vidéki gyülekezetek rendszeres látogatásával, evangelizációk szervezésével vett részt a szellemi ébredés országos kiszélesedésében. Különösen a fiatalok között volt népszerű, akikkel „Andi bácsi” szívesen elbeszélgetett.
Évtizedeken át aktív munkatársa volt a Magyar Evangéliumi Aliansznak, majd ügyvezető titkára a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének. A Vetés és Aratás folyóirat szerkesztője és sok rádióadás szerzője volt. Többször vitték munkatáborba.
Egészsége egyre romlott, csodának tartották, hogy él és Isten ad erőt a munkához. Élete utolsó percéig szolgált.

Ungár Aladár