Van egy alapelv a Szentírásban, ami azt mutatja, hogy Isten mindig elhívja népének maradékát, és törődik velük. A zsidóknak az a kis csapata, amely a babiloni fogság végén tért vissza Jeruzsálembe, éppen ilyen maradék volt. Készek voltak arra, hogy elhagyják a kényelmes és otthonos Babilont és újjáépítsék Isten házát - azt az egykori fejedelmi templomot, amely romokban állt. Ezekben az utolsó napokban Isten maradékot hív ki a világból, hogy hagyják el az emberek által létrehozott vallási rendszert, és így élő kövekből építhesse fel a házát - egy olyan hajlékot, amely megfelel az ő szívének és szándékainak.
A maradék Isten házáért című történet azokról a zsidókról szól, akik visszatértek Babilonból Jeruzsálembe. Allegória, amelynek az a szándéka, hogy felindítson hívő férfiakat és nőket, akik szent elégedetlenséget éreznek és arra vágynak, hogy átéljék Jézus Krisztus Gyülekezetének a helyreállítását.
Kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus ezt a nagy kijelenetést tette: "Fel fogom építeni Gyülekezetemet". Az ember is épít, de az sokszor káros Isten munkájára, még akkor is, ha az Ő nevében teszi. A Dávid sátora kombinálja a történetmondást és a bibliamagyarázatot, hogy fényt árasszon egy olyan témában, amely ma annyira időszerű. Bemutatja a Gyülekezet mennyei természetét, és megvilágítja azt a romlást, amely a bukott ember vallásos ténykedésének következménye.