Előszó
Híres életrajzírója, a francia Emil Doumergue 1909-ben, Kálvin születésének 400. évfordulóján emlékbeszédet mondott a genfi székesegyházban, a reformátor egykori templomában és ebben kereste Kálvin életének titkát. Abban találta meg, hogy Genf reformátora a beszéd, az igehirdetés embere volt.
"Néha úgy, mint Mózes és a próféták, akiknek szava felkavarta és megmozgatta a zsidó népet; máskor úgy, mint Ambrosius és Khrüsostomos, a nagy püspökök, akiknek szava odabilincselte szószékük lábához Milánó és Konstantinápoly tömegeit; olykor úgy, mint Savonarola, a reformátor, akinek szava két év alatt átformálta Firenzét: Kálvin is beszélt. 25 évig beszélt! Beszélt, mint pásztor a szószéken, vagy mint professzor a katedrán. Néha minden nap hónapokig, máskor hetekig kétszer is napjában. Beszélt a presbitérium folyamatos buzdító alkalmain, a pénteki közösségi összejövetelen, a városi tanácson. Beszélt kézi könyveiben, tüzes rögtönzéseiben, amelyeket sebtiben, egylélegzetre mondott tollba. Beszélt megszámlálhatatlan levélben, vigasztaló leveleiben, lelkiismeretet irányító leveleiben, államférfiúi leveleiben. Különösen is barátaihoz intézett leveleiben. Titkárai és gyorsírói versenyezve gyűjtötték, ismételték, fordították szavait. Nyomdászok, könyvkereskedők, könyvterjesztők sokszorosították szavait és eljuttatták messzire, a tudósok szobájába, a fejedelmek palotájába, a városi és falusi lelkészek és hívek otthonába, az egész keresztyén világra. Íme, ez az a Kálvin, aki nekem hitelesnek tűnik, ez, amelyik minden mást magyaráz: Kálvin, Genf prédikátora, aki szavával átformálja a 16. század református lelkét".