Előszó
Kálvin Jánost úgy ismerjük, mint a reformáció teológusát. A szükség kényszerítette arra - francia hittestvérei üldözése -, hogy védelmükre keljen úgy, hogy megírja hitük lényegét, és bebizonyítsa azt, hogy nem azok tértek el a keresztyén alaptól, a Szentírástól, akiket üldöznek, hanem üldözőik. Az 1536-ban megjelent Institúciójának előszavában nyíltan és részletesen elmondja ezt a szándékát a legilletékesebbnek, Franciaország királyának, Ferencnek. Olyan fogadtatásban részesült ez a műve, hogy szükség volt újabb kiadásokra; úgy adta ki azokat, hogy mindig bővítette, jobbította, míg az 1559-ben megjelent, átdolgozott művével maga is meg volt elégedve. Ezt a művét ezen a címen ismerjük: "A keresztyén vallás rendszere", vagy meghagyva az első kiadásnak a címét: Institúció.
Ha az Institúciónak a tartalomjegyzékét átnézzük, azokkal a teológiai kérdésekkel találkozunk ott, amelyek a reformációnak alapvető kérdései voltak, amelyek a 16. század emberét foglalkoztatták. Több évszázad telt el azóta. Egyrészt az egyházak közötti kapcsolat is változóban van; a felekezeti és ökumenikus szövetségek közel hozzák egymáshoz a különböző egyházakat és lehetőséget nyújtanak az építő párbeszédre, eszmecserékre, együttmunkálkodásra. Másrészt a 20. század emberének érdeklődésén - úgy tűnik - kívül esnek azok a kérdése, amelyek akkori mindenkit foglalkoztattak. Ma más kérdéseink vannak. Nem annyira dogmatikai kérdéseink vannak, hanem inkább etikai téren van szükségünk válaszokra, segítségre. Közösségi életünk kérdései kerülte előtérbe társadalmi és világméretekben egyaránt. Vajon kapunk-e ezekre a kérdéseinkre feleletet? Vajon van-e Kálvinnak társadalmi etikája?