A könyv tartalma
Bevezetés
1 Scheveningen
2 Vught
Utószó
Előszó
BEVEZETÉS
Az utolsó világháború alatt, mikor a német seregek lerohanták Európa nagy részét, országokat taposva el útjuk során, Adolf Hitler működésbe hozta az összes zsidó kiirtásáról szóló tervét. Sok holland ember úgy reagált erre, hogy minden erejével segítette a holland zsidókat abban, hogy végzetüket elkerüljék. Családommal és barátainkkal mi is mindent elkövettünk azért, hogy zsidók életét mentsük meg, míg aztán minket is elárultak és letartóztattak.
Édesapám akkor már nyolcvannégy éves volt, és barátaink gyakran figyelmeztették, hogy ha továbbra is zsidókat bújtat a megszálló hadsereg orra előtt, biztosan börtönbe fog kerülni.
„Túl öreg vagyok én a börtönélethez – válaszolta apám –, de ha meg is történne, számomra nagy megtiszteltetés lenne Isten ősi népéért, a zsidókért adni az életemet.” Tisztán emlékszem a napra, 1944. február 28-ára, ahogy a kanyargós lépcsőn mentünk lefelé: az egész család és a barátaink. Sokuk számára ez volt az utolsó alkalom, hogy a kedves Beje (a Barteljorisstraaton álló házunk) kopott lépcsőkorlátját a kezükkel érinthették.
Apám súlyosan nehezedett a karomra, s ahogy a nappaliban álló nagy fríz óra mellett elhaladtunk, azt javasolta, húzzam fel a súlyokat, hogy meginduljon. Nem fogta fel, hogy másnap, amikor lejár, a nemrég még élettel és örömmel teli házban, nem lesz senki, csak a csend, és családként soha többé nem lépünk be együtt Apa szeretett, órákkal teli házába.
Családunkból és barátaink közül harmincötünket vittek a Smedestraaton át a rendőrségre aznap. Azután egy nagy tornaterembe mentünk, és a család leült a földre terített
matracok egyikére.
Akkor este Isten arra használta Apát, hogy különleges módon felkészítsen bennünket az előttünk álló ismeretlen időkre. Apám megkérte bátyámat, Willemet, hogy olvassa
fel a 91. zsoltárt, majd imádkozott.
Aki a Felségesnek rejtekében lakozik,
a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram,
Istenem, őbenne bízom!
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből,
a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged,
és szárnyai alatt lészen oltalmad;
pajzs és páncél az ő hűsége. (Zsolt. 91:1-4)
A rendőrállomáson töltött éjszaka hosszú volt, tele feszültséggel, viszont meg tudtuk beszélni az előttünk álló legfontosabb dolgokat. Amikor másnap reggel a rendőrségi
teherautóra tereltek bennünket, hogy a scheveningeni börtönbe szállítsanak, városunk, Haarlem lakói könnyes szemmel, csendben álltak az utcán. Ekkor látták utoljára Apámat, a „haarlemi jó öregembert”.
Részlet a könyvből
Vázlat: Börtöncella
Egy cella négy kőfalból és egy zárt ajtóból áll. Három kis lyukon keresztül tudunk titokban beszélni, és kicserélni apró börtönhíreket. Nem sok újat hoz, de azt az érzést megadja, hogy nem ülünk teljes elszigeteltségben.
Az előző cellámban három társam volt. Egy napon a börtönőr egy férfi foglyot hozott abba a cellába, egy igazi úriembert, kulturáltat, csendeset. Vödörben cementet vitt, és lyukakat keresett. Meg is találta, és egy adag cementtel elzáratta. Kifelé menet elcsente a kis ceruzánkat. Az ajtó újból becsukódott, és mi be voltunk zárva, még inkább, mint azelőtt.
Mennyire megfosztja a börtön az embereket az élet alapvető feltételeitől! Ha ad még rá Isten lehetőséget, remélem, a rehabilitáció területén dolgozhatok majd. Most már meg mernék látogatni egy börtöncellát is, amit korábban nem tettem.