József története az egyik legizgalmasabb bibliai történet, amely számos tanulsággal szolgál napjainkban is. Olyan ember életét állítja elénk, aki félte az Istent. József nem rendült meg Istenben vetett reménységében, bár a testvérei gyűlölték, eladták rabszolgaként, majd börtönbe került. (mintegy 8-10 évre), ráadásul olyan bűnért amelyet el sem követett.
Bebizonyította, hgoy "azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra szolgál" (Róma 8, 28). Történetéből sok tanulság levonható, és ez a DVD ezekből szeretne néhányat bemutatni. Tanítása 5 éves kortól kamaszkorig minden gyermeknek szól.
A Potifár feleségével történt eset is megtalálható benne, hiszen hűek szeretnénk maradni a Bibliához, és a jelenlegi erkölcsi állapotok is megkövetelik, hogy ilyen dolgokról is beszéljünk a gyermekek között.