Az első világháború után Oroszországban polgárháború pusztított (1917-1922). A két fő szembenálló fél, a bolsevik csapatok (vörösök) és az ellentábor (fehérek) mellett megjelentek az anarchisták (feketék) és a parasztfelkelők (zöldek) is. A helyzetet súlyosbította a külföldi intervenciós csapatok megjelenése. A seregek, ahol csak átvonultak, feldúlták és fosztogatták a vidéket.
Mikor a háború véget ért és kezdtek rendeződni a viszonyok, iszonyatos éhínség sújtotta a megmaradt lakosságot. Ezrek haltak éhen, néhol még a kannibalizmus is felütötte fejét.
Ezekben a zavaros időkben és a kegyetlen körülmények között Isten nem hagyta az orosz népet és más ott élő nemzetiségeket az evangélium üzenete nélkül. Elküldött egy maréknyi embercsoportot, akik halált megvető bátorsággal hirdették az evangéliumot - sokszor elképzelhetetlenül nehéz körülmények között.
„A szerző saját élményeit írja le, melyeket egy misszionárius csoporttal élt át Oroszországban a forradalom idején. A történelem tényei nem változtathatók meg; csak tanulhatunk belőlük. Bízunk abban, hogy az a munka, melyet a könyvben szereplő hívők elvégeztek, és azok a megpróbáltatások, melyekkel győzedelmesen szembenéztek, hűségre ösztönzi és bátorítja a mi nemzedékünket is; és hogy egyetlen hibájukat sem ismétli meg.
Mi nem tapasztaltuk meg azokat a nehézségeket, amelyeken ők mentek keresztül a munkájuk során, de nekünk is munkásoknak kell lennünk az Úr szőlőskertjében, bármilyen körülmények vesznek körül.” – Az előszóból